Pap Norbert – Fodor Pál – Kitanics Máté – Morva Tamás – Szalai Gábor – Gyenizse Péter
A MOHÁCSI TÖRÖKDOMB
A tanulmány a mohácsi csata után az oszmánok által a csatatéren emelt és idővel elpusztult győzelmi emlékmű helyszínével, a Törökdombbal foglalkozik. A csatában a II. Lajos magyar és cseh király vezette sereg ütközött meg I. Szulejmán szultán csapataival. A keresztény oldalon 12–15 ezer fő halt meg, köztük 5–6 ezer cseh gyalogos és a király is. A hadiút mellett emelkedő mesterséges halom még a római időkben épült, de csak az 1526-os csata után kapott különleges jelentőséget, mint az a legendás hely, ahonnan Szulejmán szultán a győzelemért imádkozott és a csatát figyelte. A halom évszázadokon át fontos, az ütközettel kapcsolatos emlékezeti szerepet töltött be, amelyben közben jelentős változások is bekövetkeztek. A mohácsi csata és a csatatáj kutatása egy komplex problémahalmaz, ahol egyebek mellett az ütközet helyszíne is erősen vitatott. A történeti forrásokra, a régi térképekre, korábban született régészeti dokumentációra, a népi emlékezetre és a helyszínen folytatott földrajzi vizsgálatokra alapozott kutatás eredményei alapot adhatnak nem csupán egy reálisabb csatatáj-értékelésre, hanem sokat elárulnak az elmúlt 500 év társadalmi változásairól, a csatához és így a magyar identitáshoz kapcsolódó változó viszonyról is.
Pap Norbert – Kitanics Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor – Polgár Balázs
SÁTORHELY VAGY MAJS? FÖLDVÁR KÖRNYEZETI JELLEMZŐI – A MOHÁCSI CSATA CENTRUMTÉRSÉGÉNEK LOKALIZÁLÁSA
Földvár középkori eredetű település, melyhez nagy birtoktest kapcsolódott Mohácstól délre, a Duna mentén. Brodarics István mohácsi csatáról írt beszámolója szerint itt volt 1526-ban az összecsapás centruma. Mintegy száz éve folyik a vita arról, hogy hol is volt ez a település. Jelen írás szerzői megvizsgálták, hogy a középkori és újkori források milyen földrajzi utalásokat hordoznak, és összevetették azokat a régi térképeken, írott forrásokon és geoinformációs modellezésen alapuló 16–17. századi rekonstruált táj jellemzőivel.
Mivel a – főként fémkereső műszeres – régészeti kutatások az utóbbi évtizedekben a mai Majs községtől északkeletre fekvő középkori falunyomra irányultak, vizsgálatuk tisztázni kívánja azt a kérdést is, hogy ennek a vélekedésnek lehet-e alapja, mutatnak-e erre bizonyítékok? Éppen ezért elemzésüket ki kellett terjeszteni a rendelkezésre álló régészeti jelenségek értékelésére is. A 18. században és azt követően a történeti hagyomány úgy tartotta, hogy a középkori Földvár falu a mai Sátorhely környékén volt. Ezen álláspontokat kiindulásul véve a tanulmány összehasonlító módszerrel vizsgálta meg a két faluhelyet és környezetét. Ennek révén megállapítható volt, hogy Majs környezete nem feleltethető meg a középkori Földvár földrajzi jellemzőinek, és a csata helyszínének leírása is Sátorhely térségére mutat. Mindezek alapján kijelenthető, hogy Földvár valahol a mai Sátorhely közigazgatási területén feküdt, a birtok határai pedig jól azonosíthatóan kötődtek a településtől északra fekvő „nagy árok”-hoz, keleten a Danócz-mocsárhoz/Vizslaki-réthez, nyugaton pedig a Borza-patak völgyéhez.
Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor
AZ 1526. ÉVI MOHÁCSI CSATA HELYSZÍNEINEK FÖLDRAJZI JELLEMZŐI
A Duna ágai, a Karasica, a Mohácsi-síkság vízfolyásai és az állóvizek fontos szerepet töltöttek be az 1526-os események alakulásában. A szembenállók hadmozdulatait erősen befolyásolták a vízrendszer adta feltételek. A folyó mindkét partján és a vízen is csatározások folytak. Az oszmán és a magyar sereget is részben a Dunáról látták el felszereléssel és a mohácsi kikötőhelyet használhatták utánpótlásra. Táborukat ettől délre, a víz (ártér) és az eszéki út mellett állították fel. A Duna főága akkoriban a keleti – baracskai – ág volt, míg a mohácsi ág egy mellékág, korabeli terminológiával „szakadék” volt. A csata túlélői nyugatra, északra és részben keleti irányba menekültek. A Dunán állomásozó hajóknak a menekülésben is szerepük volt. Az oszmán források zöme és egynémely keresztény oldali forrás is arról ír, hogy a menekülők közül sokan a Dunába, illetve a folyó mentén kialakult mély, ártéri mocsárba vesztek.
Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor
II. LAJOS HALÁLÁNAK HELYE
II. Lajos király, a csata túlélőinek jelentős részéhez hasonlóan harmadmagával a Duna keskenyebb, nyugati ága felé haladt a török üldözők elől. A Duna árterén igyekeztek menedéket lelni, de a folyóágon való átkelés közben Czettritz Ulrich kamarás kivételével szerencsétlenül jártak és megfulladtak. Az egyetlen szemtanú, Czettritz, október közepén visszatért a baleset helyszínére, kísérői pedig hitelesítették szavait a baleset körülményeiről. A király egy feliszapolódó mélyedésben, a Duna kiöntésében vesztette életét, ahol a lovát és fegyvereit is megtalálták. A környezet leírásában a mocsár, a vízrendszerre vonatkozóan az ártér, valamint az iszap jelenléte a legfontosabb elemek. Az elhalálozás helyének emlékezetében a Csele-patak csak a 16. század végétől erősödött meg, és idővel teljesen kiszorította a Dunát mint lehetőséget.
Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor
REFLEXIÓK B. SZABÓ JÁNOS „EGY MÁTYÁS-KORI OKLEVÉL…” ÉS „SEM NEM MAJS, SEM NEM SÁTORHELY” CÍMŰ TANULMÁNYAIBAN VÁZOLT KONCEPCIÓJÁRA
B. Szabó János legújabb felvetései szerint, melyek két tanulmányában kerültek kifejtésre, az 1526. évi mohácsi csata centrumában fekvő Földvár település a Borza-pataktól keletre, de Sátorhely településtől délre, a mai Horvátország területén fekhetett. A vitacikk ezen állítás érveit vizsgálja meg. A szerzők következtetése, hogy a horvátországi hely melletti érvek nem támaszthatók alá bizonyítékokkal, B. Szabó több állítása esetében is félreértésről van szó. A jelen tanulmány megerősíti a Földvár-Sátorhely kontinuitás mellett szóló érveket.
Pap Norbert – Kitanics Máté – Szalai Gábor - Gyenizse Péter
A tanulmányban érvekkel támasztottuk alá, hogy B. Szabó Jánosnak a Hadtörténelmi Közleményekben megjelentetett írása, a sajtóban megjelent újságírói interpretációkkal folytatott vitája csupán a mi lejáratásunkat szolgálja. Őszintén reméljük, hogy nem az olvasók szándékos megtévesztése és félrevezetése volt a célja. Mindannyiunk érdekében abban bízunk, hogy ez az út itt lezárul, és a továbbiakban ilyen színvonalú írásokkal nem fogunk találkozni tekintélyes tudományos fórumokon. Nemcsak a mohácsi csata, de egyetlen fontos, a magyar hadügy történetét illető téma sem érdemli meg azt, hogy ilyen hangnemben és módszertannal folyjék róla tudományos diskurzus. Mindemellett a tudományos etika is azt követelné meg, hogy egy vitát csak tiszta eszközökkel, egymás álláspontját és személyét respektálva folytassunk le.
Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor
A mohácsi csata napja (1526. augusztus 29) a magyar történelem egyik legismertebb dátuma: Mohács összekapcsolódott Keresztelő Szent János fejevételének napjával, és így a királyát, vezetőit vesztő magyar nemzet gyásznapjává vált. A dátum ezzel szakralizálódott. Szimbólumrendszer épült rá: a csata kétszázéves emlékhelye, a Csatatéri Emlékkápolna, amelyet Keresztelő Szent Jánosnak szenteltek fel.
Ha a Julián naptár idejét átszámítjuk a Gergely naptáréra a csata évfordulója ebben a szekuláris vagy pontosan mért időben szeptember 8. Ha az emléknapot átcserélnénk, a természet állapotát illetően közelebb lennénk a valós viszonyokhoz, de ezt teljes egészében megzavarná azt a Mohács-emlékezést, amelynek lassan félévezredes nemzetépítő hagyománya van. A mai katolikus naptár szerint ez a nap Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napja és így nem hordoz a csatával kapcsolatos tartalmat.
A nemzeti gyásznapunk annak szimbolikus tartalma miatt továbbra is augusztus 29-én van, ugyanakkor a kutatásban azzal kell számolnunk, hogy szeptember 8-én volt az összecsapás. Hogy miért fontos ez? A napi események kronológiájában a napkelte és a napnyugta máskor volt augusztus 29-én, mint szeptember 8-án. A történeti vizsgálatokban ennek jelentősége van, hiszen például az oszmán források az események leírását a muszlim imaidőkhöz kapcsoltan adják meg, amelyek viszont csillagászati jelenségekhez kötöttek. Ezeknek a kis időkülönbségeknek aztán az egyes napi események értelmezésében jelentősége lesz, a történések precíz elemzésben kaphatnak szerepet.
Fodor Pál - Pap Norbert – Kitanics Máté
Az utóbbi hónapokban számos újságcikk, interjú jelent meg a sátorhelyi tömegsírok kutatása kapcsán, amelyekben Bertók Gábor nyilatkozott azokról a vizsgálatokról, amelyeket a DunaDráva Nemzeti Park területén és finanszírozásában az elmúlt időszakban végeztek. A nyilatkozatok kapcsán nem kerülhető meg a kutatói felelősség kérdése. A kutatóknak az a dolga, hogy a tudományos igazságot keressék, következtetéseiket pedig minden esetben bizonyítékokkal támasszák alá. Különösen fontos ez a mohácsi csata esetében, ahol a kutatási eredményeken jelentős pénzügyi következményekkel járó kormányzati döntések alapulhatnak. A mohácsi csata egyes főbb helyszíneinek, mint a csata centrumterületének, a táboroknak, a foglyok kivégzési helyének, az oszmánok által emelt győzelmi emlékműnek, valamint a király elhalálozási helyének beazonosítása ugyanis befolyásolhatja a beruházások tervezését, az emlékállítási pontok meghatározását, a helyszíneket összekötő kerékpárút nyomvonalát, a vizsgálatok pedig összességében az egész projekt hitelességét alapozzák meg. A bizonyítékokkal alá nem támasztott állítások, a szakmai hibák hitelességi válságot okoznak. Az alábbi vitairatban ezzel összefüggésben vizsgálat alá vettük a Bertók Gábor vezette munkacsoportnak a sátorhelyi III. számú tömegsír halottaival kapcsolatban tett megállapításait. Elemzésünk arra mutat, hogy az említett sírba nem a csatát túlélt és fogságba esett foglyokat helyezték a kivégzésük után. Röviden kitérünk arra is, hogy a kérdéses vizsgálatoknak mi a szerepe a lokalizációs vitában, és hogy jelenleg miképpen is áll a bizonyítási eljárás.
Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor
2020 tavaszán kutatócsoportunk az 1526. évi csata kronológiájával kapcsolatos kérdésekkel, egy módszertani anyag fejlesztésével kezdett el foglalkozni, amely összefoglalja az időszámítással kapcsolatos alapvető kérdéseket. A vizsgálat eredményeit, 2020 júliusában a Balkán füzetek 11. számában, „A Gergely-féle naptárreform és a csillagászati jelenségek szerepe a 15–16. századi történelmi forrásaink és eseményeink értelmezésében” címmel közöltük. A tanulmányban közölt állításokkal, és kifejezetten a mohácsi csata időpontjával kapcsolatban, azaz, hogy augusztus 29 a mohácsi csata emléknapja és nem az évfordulója, Pap Norbert kutatásvezető nyilatkozott az MTI-nek. A nyilatkozatot a magyarországi és egyes külföldi médiumok különböző címekkel vették át, közölték.
2020 augusztus végén C. Tóth Norbert, Kenyeres István és Pálosfalvi Tamás különböző levéltárosi, történészi levelezőlistákra nyílt levelet küldtek, amelyben állásfoglalásukat közölték a Balkán füzetek 11. számában megjelent tanulmány, illetve a fent említett, MTI-től átvett, különböző médiumok által közölt cikkek kapcsán. Végső állásfoglalásukat augusztus 28-án, nyílt levél formájában, az ujkor.hu internetes történelmi portálon, „Az időszámítás és a tudomány határain túl – a mohácsi csata időpontjáról” címmel jelentették meg. Ugyanezen a napon és felületen „Miért fontos az idő számításával foglalkozni Mohács kapcsán?” címmel reflektáltunk a nyílt levélben tett állításokra.
A vitával kapcsolatos további észrevételeink a címre kattintva érhetőek el.
Pap Norbert – Kitanics Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor
A MOHÁCSI SÍKON FEKVŐ FÖLDVÁR TELEPÜLÉS
A mohácsi csata helyszínének azonosításában döntő jelentősége van egy Földvár nevű falunak. Mintegy száz éve keresik a kutatók ezt a települést. Számos feltételezés látott eddig napvilágot, a falu lehetséges helyeinek száma meghaladja a tizenötöt. Jelen tanulmányban az írott források, történeti térképek, a térség gazdasági szerkezetének, tájhasználati változásainak és a földrajzi telepítő tényezőknek az elemzésével, térinformatikai modellezéssel és távérzékeléssel határoztuk meg a középkori és hódoltság kori Földvár birtok, valamint a 18. századi Földvár praedium földhasználati viszonyait, értékeltük a területen megfigyelhető településeket, illetve középkori településnyomokat abban a tekintetben is, hogy melyiknek milyen a relevanciája. Megállapítást nyert, hogy Földvár falu az 1526. évi csata után ugyan pusztásodott, de lakói a korábbi helyén telepítették újra. Ennek legvalószínűbb helyszíne a birtok déli része, a Borza valamelyik átkelőhelye körüli térség. Az 1704. évi pusztásodás után jó ideig nincs lakott település Földvár praedium területén, miközben a területhasználat átalakulásának – külterjes állattenyésztés, ló- és juhtenyésztés – keretében a telepítő tényezőkben jelentős változás következett be. Végül a 18. század második felében a mai Sátorhely község belterületén alakult ki az az állattenyésztő birtokközpont, amelynek a nevében Földvár még jó ideig élt, és amelyet a birtok régi neve után neveztek el.
Pap Norbert – Kitanics Máté
A mohácsi 1526. évi csatával kapcsolatos kutatásban újabb vitacikk született. Apropója az az állítás, hogy egy Buda ostrománál (1541) elsüllyedt félnaszádról származó leletcsoport (7 db fegyvercső, 10-11 mm-es űrmérettel) azt bizonyítja, hogy a mohácsi csatatéren is ilyen jellemzőkkel bíró puskákat használtak. A szerző, Németh Balázs mindezt korabeli falikárpitok, illusztrációk elemzésével, valamint Európa különböző részein őrzött fegyverek (9 db) adataival kiegészítve igyekszik alátámasztani. Elemzésünk szerint nincs bizonyíték arra, hogy 1541-ben, Buda ostrománál a kérdéses helyen nyugati hadihajó süllyedt volna el. A falikárpitok, illusztrációk nem alkalmasak a kézi tűzfegyverek pontos paramétereinek (pl. űrméret, csőhossz) megállapítására. A Németh által vizsgált 9 db fegyver nem reprezentatív, többségük a korabeli elithez tartozó, drága, speciális fegyver. Bizonyítjuk azt is, hogy a mohácsi csata idején használt ismert puskák kalibere, illetve a csövük hossza nagyobb, mint azt Németh feltételezi. Ezért a majsi lelőhelyen eddig előkerült lövedékek (66%-uk 13 mm-nél kisebb) nem köthetők a 16. század első harmadához. Az adataink arra mutatnak, hogy ezek legvalószínűbb módon a török visszafoglaló háborúk idején (1680-as évek) használt fegyverekből származnak.
