Az először 1093-ban említett „Mohach” a pécsi püspök birtoka volt. A 11–14. században kisebb jelentőséggel bíró település a 15. századra a mezővárosok sorába emelkedett. Első térképi ábrázolását 1528-ból ismerjük Lázár deák munkájából. A török uralom idején az 1540-es évektől a mohácsi szandzsák székhelye, az 1570-es évektől a szekcsői–mohácsi szandzsák egyik központja. 1663-ban Ottendorf Henrik utazó a várost palánkkal körülölelt és vizesárokkal védett helyként rajzolta meg. A települést a keresztény csapatok 1686-ban szabadították fel.
Lázár deák térképének kivágata Moháccsal (Tabula Hungariae, 1528)
Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/5058/view/?bbox=-2870%2C-7484%2C9097%2C-2388
A 16. század közepén
Egy 16. század közepéről ránk maradt török adóösszeírás szerint a település a következő keresztény városrészekből (mahalle) állt: Velence utcai városnegyed, Nagy utcai városnegyed, Piac utcai városnegyed, Szent Miklós utcai városnegyed és Felmohácsi városnegyed, összesen csaknem félezer, ekkor még javarészt magyar, kisebb részt újabban érkezett szlavóniai horvát összeírttal.
Athanasio Georgiceo császári diplomata úti leírásában
1626-ban Athanasio Georgiceo utazó, császári diplomata áthaladt a palánkkal őrzött Mohácson, a szandzsákbég székhelyén, amelyet leírása szerint száz török őrzött. A palánkon kívül, a mezővárosban a kálvinista magyarokról, a szakadár szerbekről és a katolikus bosnyákokról is megemlékezett. Az utóbbiak papját, Don Simon Matkovichot fel is kereste, aki misét mondott a mezővároson kívüli nagy, de jórészt fedetlen templomban. A másik templom ekkor a mezőváros közepén állt, szintén romos állapotban.
Maximilian Brandstetter: Mohács (1608)
Így látta Evlia Cselebi török utazó a települést 1663-ban
Evlia Cselebi 1663-ban utazásai során „Mihádsot” is látta. Beszámolója szerint palánkvára a Duna partján állt, a sarkain négy bástyával és az ágyúkkal. A palánkban a katonák mintegy 50 deszkatetejű házán túl, a hadiszertár, két magtár és Szulejmán szultán keramittetejű dzsámija került említésre. A Vízi kapu a Dunára nézett, előtte a hajómalmokkal, míg a Városi kaput egy toronyerődítmény és ágyúk vigyázták. A várárokba a Duna vizét vezették. A városban 300 deszka- és nádtetejű házról tudósított, csak a pasa „palotáját”, egy fogadót és a dzsámit fedték cseréppel. Ezen kívül egy medresze, egy kolostor és két elemi iskola is működött itt. A két kapuval bíró települést földtömésű sövény-palánkfallal kerítették körbe, az árkát pedig szintén a Duna vizével árasztották el.
Ottendorf Henrik hadmérnök 1663. évi leírásában
Ottendorf Henrik, aki ugyancsak 1663-ban járt Mohácson, a következőképpen írta le a várost: „Terjedelme eléggé nagy és régen talán jól lakott helység volt, amint ez ma is látható egyes kőrakásokból, néhány régi épületből és romba dőlt templomokból, melyek közül az egyik, amint az ember bejut, az úttól jobbra még áll, most azonban a legnagyobb része puszta és beépítetlen. A palánk az egyik oldalon közel a Dunához fekszik, s ettől nem messze fogadó áll. A palánk lakói mind törökök, akik viszont a városban laknak, kálvinista vallásúak. Ez a helység majdnem négyszögű és köröskörül magas, fonott kerítés és körülbelül 15-20 láb széles vizesárok veszi körül, melyet a Dunából vezettek köréje. A helységtől jó puskalövésnyire körös-körül mocsaras hely terül el, amely úgy látszik a Dunából jön és oda ömlik vissza, s így a helységet nem csekély mértékben megerősíti. A mocsáron át hidat építettek, mindjárt a helység kapujával szemben, mert a mocsár nagyon mély, és nem lehet átlovagolni rajta.”
Ottendorf Henrik ábrázolása Mohácsról (1663)
Forrás: Hermann Egyed (1943): Budáról Belgrádba 1663-ban. Ottendorf Henrik képes útleírása. Dunántúl, Pécs, 112 p.
A település képének kialakulása a hódoltság korát követően
A visszafoglaló háborúk idejére megfogyatkozott népességű település a 17. század végétől, a 18. század elejétől ismét gyarapodni kezdett a beköltöző déli szlávoknak, magyaroknak, németeknek, cincároknak, zsidóknak és cigányoknak köszönhetően.
Mohács 1687-ben
Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/24771/view/?bbox=-1333%2C-3868%2C6346%2C-341
A Büdös-árokkal határolt Külső-Mohács (Neu-Mohács) és Belső-Mohács az Első katonai felmérésen (1783)
Az 1780-as években már a város két nagyobb részét említették, Külső-Mohácsot és Belső-Mohácsot. Az előbbi főbb épületei a püspöki palotából, a ferences kolostorból, a régi plébániából és a felújított vendéglőből álltak. Az utóbbi, vagyis az óváros a sóházat, az elemi iskolát, a Mihály-templomot, a görögkeleti templomot, a katolikus plébániát, a Rókus-kápolnát, a Posványos-patak melletti kis dómot, és jó néhány vályogházat foglalt magában. Külső-Mohács egyetlen utcáját Új utcának nevezték, míg az óvárosban az Öreg utca és az Ország útja jelentette a város utcahálózatának fő tengelyét.
A mohácsi sóhivatal és környékének helyszínrajzi térképe 1775-ben
Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/2627/view/?bbox=-1922%2C-5015%2C8939%2C-21
Az Ország útja Külső-Mohácstól a Vásártéren át vezetett a Duna parti Sóházig. Ez a nyugat-keleti út választotta el egymástól az északi részen élő szlávokat és a déli részen lévő magyarokat. Utóbbiakat az észak-déli irányú Öreg utca az út keleti részén megtelepedő kálvinistákra és a nyugati részen lévő katolikusokra osztotta. Északon a görögök (szerbek, cincárok stb.) a Duna soron éltek, míg tőlük nyugatra a sokácok foglaltak helyet. A németek Külső-Mohácson telepedtek meg. A zsidók az Öreg utca mindkét oldalát lakták. A cigánysor a kálvinisták alatt, a város déli végén helyezkedett el. Az így kialakult rendszer egészen a 20. század első harmadáig megőrizte eredeti jellegét.
Az egyes etnikumok elhelyezkedése egy Mohács-térképen
Forrás: Hancz Erika – Nagy Kálmán (2016): Az oszmán kori Mohács. Szülőföld Könyvkiadó, Gencsapáti, p. 67.