21. Reflexió Bertók Gábornak a Mandiner oldalán megjelent interjújára: „Karnyújtásnyira a mohácsi csatatér beazonosítása – Bertók Gábor a Mandinernek” (2020. november 20.)

Bertók Gábor egyik állításának lényege, hogy a tömegsírok helyén végezték ki a keresztény foglyokat, a sírokban a csata után kivégzettek fekszenek.

_ . _

Válasz:

Miről tanúskodnak a sátorhelyi III. számú tömegsírban talált csontvázak jellemzői?

Megjelentetett szakcikk és dokumentált tudományos előadás híján reflexiónk csak meglehetősen visszafogott lehet. A sajtónyilatkozatok alapján és a 2020. 11. 24-én a helyszínen tartott bemutatáson (Bertók Gábor régész és Pálfi György antropológus, paleopatológus tartott egy inkább a laikus közönségnek szánt tájékoztatót) elhangzottakra támaszkodva tudunk előzetes véleményt megfogalmazni. Megjegyzéseink nem antropológiai jellegűek, hanem inkább csak észrevételek arra vonatkozóan, hogy a sajtóban lenyilatkozott, illetve a helyszínen bemutatott értelmezés mennyire felel meg a csatára vonatkozó eddigi tudásunknak, mennyire felel meg az írott források tartalmának. Egyúttal arra vonatkozó felvetés, hogy más értelmezéseket is érdemes fontolóra venni.

19. A Majs mellett vizsgált terület a mohácsi csatatér centruma, így az ott talált lövedékek az ütközet jellemző lőfegyvereiből származnak. A 254 db itt előkerült ólomlövedékből 167 db (66%) 13 mm alatti méretű. A maradék 87 db megoszlása a következő: 41 db 13–15 mm-es, 32 db 15–18 mm-es, 11 db 19–27 mm, illetve 3 db 30 és 36 mm közötti.

A felvetést lásd: Bertók Gábor – Haramza Márk – Németh Balázs: Lövedékek egy mohácsi csatatérről. In: Haramza Márk – Kovaliczky Gergely – Bertók Gábor – Simon Béla – Galambos István – Türk Attila (szerk.) Eke mentén, csata nyomában. Bp., 2020. 121–142.

_ . _

Válasz: 

Bertók Gábor érvelése szerint a 254 db ólomlövedék a csatához köthető. Úgy véli, hogy a könnyűpuskák (arquebuse) űrmérete 1526-ban 10–15 milliméter között lehetett. Kisebb gyűjtésünk szerint azonban a 16. század jellemző kanócos puskája, amelyekből a magyar főúri gyűjteményekben is maradtak fenn példányok, jellemzően 15–20 mm űrméretű volt.

Lásd: A XVI–XIX. század hadtörténelmi emlékei. 1526-1848. In: Magyar hadtörténelmi emlékek az Ezredéves Országos Kiállításon. Szerk. Szendrei János. Bp., 1896.

18. A Bertók Gábor által feltételezett hadrend szerint a keresztény sereg a korabeli Mohácstól mintegy 10 km-re, a Vizslaki-réttől 4,5 km-re, Majstól északkeletre állt fel, vele szemben pedig a majsi tereplépcső előtt, attól keletre az oszmán haderő sorakozott fel.

A felvetést lásd: Bertók Gábor: "Hol volt, hol nem volt... Az 1526-os mohácsi csata lehetséges helyszínei a legújabb kutatások tükrében" című előadása.

 _ . _

Válasz:

Mohácstól egy mérföldre volt a csata helye, illetve a hely, ahol Brodaricsék hadrendbe álltak. Ez a helyszín Bertók Gábor vélekedése alapján Mohácstól délnyugatra, Majstól északkeletre mutat. Ez a feltételezett hely ugyanakkor csaknem 10 km-re (jóval több, mint egy mérföldre!) fekszik az egykori Mohácstól, ráadásul egy nagyobb kiterjedésű, mocsaras térséget jelöl.

17. A Mohácsi-Duna jóval nagyobb volt annál, semmint, hogy arra vonatkozóan a következő fordulatokat használják a tanúk: „Oly kicsiny volt, csak egy ló fejet keresztül által tévén könnyen által lehetett rajta menni”. „Ha egy darab fát által vetettek rajta könnyen száraz lábbal etcer-kétcer által lehetett lépni.” Így, ahol a Duna mellékágára vonatkozóan a tanúk ezeket a fordulatokat használják, ott hajózásra, sőt még halászatra sem gondolhatunk a 17. század végén.

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz: 

B. Szabó János és Máté Gábor tévesen véli úgy, hogy a 17. század végén a Mohácsi-Duna keskenységére és sekélységére vonatkozóan nem használták a Mohácsi-szigeten és környékén igencsak elterjedt lófejes, lókoponyás hasonlatot. A mohácsi Duna-ágról a helytörténeti irodalom ugyanis éppen Dunaszekcső és Mohács esetében jegyezte fel ezt a fordulatot. Természetesen némileg túlzó, képes beszédről van szó, nagyon valószínű, hogy nem kell szó szerint érteni, de a szólásmondást a feljegyzések itt a nyugati Duna-ághoz kötik. Gosztonyi Jenő dunaszekcsői pap szerint két évszazada, vagyis éppen a szóban forgó 17. század végén „… a hagyományok szerint ezen ágon a viznek kisebb állása alkalmával, mintegy közönséges patakon, hágcsón, vagy beledobott lófejcsonton keresztül lehetett járni.” Gosztonyit idézi egyébként Andrásfalvi Bertalan is, akit 1975-ben ezzel egészít ki: „Ugyanezt jegyezte fel élő néphagyományból, ugyanott néhány évvel ezelőtt egy pécsi diák szakdolgozatában.

email

Impresszum

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Lábléc Logo

21. Reflexió Bertók Gábornak a Mandiner oldalán megjelent interjújára: „Karnyújtásnyira a mohácsi csatatér beazonosítása – Bertók Gábor a Mandinernek” (2020. november 20.)

Bertók Gábor egyik állításának lényege, hogy a tömegsírok helyén végezték ki a keresztény foglyokat, a sírokban a csata után kivégzettek fekszenek.

_ . _

Válasz:

Miről tanúskodnak a sátorhelyi III. számú tömegsírban talált csontvázak jellemzői?

Megjelentetett szakcikk és dokumentált tudományos előadás híján reflexiónk csak meglehetősen visszafogott lehet. A sajtónyilatkozatok alapján és a 2020. 11. 24-én a helyszínen tartott bemutatáson (Bertók Gábor régész és Pálfi György antropológus, paleopatológus tartott egy inkább a laikus közönségnek szánt tájékoztatót) elhangzottakra támaszkodva tudunk előzetes véleményt megfogalmazni. Megjegyzéseink nem antropológiai jellegűek, hanem inkább csak észrevételek arra vonatkozóan, hogy a sajtóban lenyilatkozott, illetve a helyszínen bemutatott értelmezés mennyire felel meg a csatára vonatkozó eddigi tudásunknak, mennyire felel meg az írott források tartalmának. Egyúttal arra vonatkozó felvetés, hogy más értelmezéseket is érdemes fontolóra venni.

19. A Majs mellett vizsgált terület a mohácsi csatatér centruma, így az ott talált lövedékek az ütközet jellemző lőfegyvereiből származnak. A 254 db itt előkerült ólomlövedékből 167 db (66%) 13 mm alatti méretű. A maradék 87 db megoszlása a következő: 41 db 13–15 mm-es, 32 db 15–18 mm-es, 11 db 19–27 mm, illetve 3 db 30 és 36 mm közötti.

A felvetést lásd: Bertók Gábor – Haramza Márk – Németh Balázs: Lövedékek egy mohácsi csatatérről. In: Haramza Márk – Kovaliczky Gergely – Bertók Gábor – Simon Béla – Galambos István – Türk Attila (szerk.) Eke mentén, csata nyomában. Bp., 2020. 121–142.

_ . _

Válasz: 

Bertók Gábor érvelése szerint a 254 db ólomlövedék a csatához köthető. Úgy véli, hogy a könnyűpuskák (arquebuse) űrmérete 1526-ban 10–15 milliméter között lehetett. Kisebb gyűjtésünk szerint azonban a 16. század jellemző kanócos puskája, amelyekből a magyar főúri gyűjteményekben is maradtak fenn példányok, jellemzően 15–20 mm űrméretű volt.

Lásd: A XVI–XIX. század hadtörténelmi emlékei. 1526-1848. In: Magyar hadtörténelmi emlékek az Ezredéves Országos Kiállításon. Szerk. Szendrei János. Bp., 1896.

18. A Bertók Gábor által feltételezett hadrend szerint a keresztény sereg a korabeli Mohácstól mintegy 10 km-re, a Vizslaki-réttől 4,5 km-re, Majstól északkeletre állt fel, vele szemben pedig a majsi tereplépcső előtt, attól keletre az oszmán haderő sorakozott fel.

A felvetést lásd: Bertók Gábor: "Hol volt, hol nem volt... Az 1526-os mohácsi csata lehetséges helyszínei a legújabb kutatások tükrében" című előadása.

 _ . _

Válasz:

Mohácstól egy mérföldre volt a csata helye, illetve a hely, ahol Brodaricsék hadrendbe álltak. Ez a helyszín Bertók Gábor vélekedése alapján Mohácstól délnyugatra, Majstól északkeletre mutat. Ez a feltételezett hely ugyanakkor csaknem 10 km-re (jóval több, mint egy mérföldre!) fekszik az egykori Mohácstól, ráadásul egy nagyobb kiterjedésű, mocsaras térséget jelöl.

17. A Mohácsi-Duna jóval nagyobb volt annál, semmint, hogy arra vonatkozóan a következő fordulatokat használják a tanúk: „Oly kicsiny volt, csak egy ló fejet keresztül által tévén könnyen által lehetett rajta menni”. „Ha egy darab fát által vetettek rajta könnyen száraz lábbal etcer-kétcer által lehetett lépni.” Így, ahol a Duna mellékágára vonatkozóan a tanúk ezeket a fordulatokat használják, ott hajózásra, sőt még halászatra sem gondolhatunk a 17. század végén.

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz: 

B. Szabó János és Máté Gábor tévesen véli úgy, hogy a 17. század végén a Mohácsi-Duna keskenységére és sekélységére vonatkozóan nem használták a Mohácsi-szigeten és környékén igencsak elterjedt lófejes, lókoponyás hasonlatot. A mohácsi Duna-ágról a helytörténeti irodalom ugyanis éppen Dunaszekcső és Mohács esetében jegyezte fel ezt a fordulatot. Természetesen némileg túlzó, képes beszédről van szó, nagyon valószínű, hogy nem kell szó szerint érteni, de a szólásmondást a feljegyzések itt a nyugati Duna-ághoz kötik. Gosztonyi Jenő dunaszekcsői pap szerint két évszazada, vagyis éppen a szóban forgó 17. század végén „… a hagyományok szerint ezen ágon a viznek kisebb állása alkalmával, mintegy közönséges patakon, hágcsón, vagy beledobott lófejcsonton keresztül lehetett járni.” Gosztonyit idézi egyébként Andrásfalvi Bertalan is, akit 1975-ben ezzel egészít ki: „Ugyanezt jegyezte fel élő néphagyományból, ugyanott néhány évvel ezelőtt egy pécsi diák szakdolgozatában.

Mohácsvita.hu

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Impresszum

email