15. „Papék egy tévesen lokalizált vízág rosszul ’mért’ szélességét alapul véve, a mederfejlődés időbeli tendenciáit és hajózási viszonyait figyelmen kívül hagyva állítják: a király nem ott halt meg, ahol eddig gondoltuk, és voltaképpen minden eddigi kutatás tévúton járt az igazság megismerésében.”

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz:

Mederfejlődés: B. Szabó János és Máté Gábor arra gondol, hogy esetleg tévesen határoztuk meg a mohácsi Duna-ág 16. századi szélességét (átlagosan 50 méter), és rosszul adatoltuk azt a kezdeti időpontot, amikor is a baracskai Duna-ág egyre inkább vizét veszítette, miközben a mohácsi Duna-ágba egyre több víz került.

Ezeknek az általunk megadott adatoknak a megkérdőjelezése semmit sem változtat kutatócsoportunk II. Lajos halálával kapcsolatos koncepcióján, annak alapvetésén, ami a következő tényeken, pilléreken nyugszik:

  • az elsődleges források a király halálának kapcsán a Duna kis- vagy mellékágáról beszélnek;
  • a király menekülés közben evidens módon először a nyugati, mohácsi Duna-ágat kellett elérje;
  • a mohácsi Duna-ág a csata idején jelentősen kisebb (keskenyebb, sekélyebb) volt a főágnál, vagyis a baracskai Duna-ágnál;
  • a király a megáradt mohácsi Duna-ágon való átkelés után, már a túlsó parton, vagyis a szigeti oldalon egy iszappal feltöltött mélyedésben lelte halálát;
  • a Csele-patak normál körülmények között egyáltalán nem képez akadályt egy lovas számára, úsztatni sem kell benne. Extrém méretű felduzzadása csak villámárvíz esetén elképzelhető, ekkor viszont lehetetlen rajta átkelni, átúsztatni;
  • a Csele-patak medre, mint a király halálának helye 1590-ben kerül először említésre, és csak a 17. század közepétől válik általánossá a hangsúlyozása.

A király halálának körülményeit vizsgálva egyáltalán nem mellékes, hogy azzal kapcsolatban mi is B. Szabó János koncepciója. B. Szabó ugyanis a 16. század viszonylatában „állítólagos keskeny Duna-ágról” ír, a mohácsi Duna-ágat a csata idején ugyanis jelentős méretűnek gondolja, amely fegyveres lovasok számára leküzdhetetlen akadály lehetett. Az ág méretének meghatározásához véleménye szerint támpontot adhat, hogy azon nagy, nehéz hajók is közlekedhettek.

Lásd: B. Szabó János (2019): Pap Norbert pécsi földrajzos kutatócsoportjának a mohácsi csatával kapcsolatos "felfedezései" hadtörténész szemmel. Hadtörténelmi Közlemények 132 évf. 4. sz. 950-951.

A király halálának helyét maga egyébiránt a Duna jobb partjára, mégpedig a középkori Csele birtokon fekvő kilenc halastóhoz tette. Úgy vélte, ezek egyikébe fulladhatott bele a király.

Lásd: B. Szabó János (2019): II. Lajos halálának helyszíne: táj és orális hagyomány.  Hadtörténelmi Közlemények 132. évf. 2. sz. pp. 443-453.

Erről a koncepcióról kutatócsoportunk részben természetföldrajzi okok, illetve a középkori források információi alapján bebizonyította, hogy téves, ráadásul az említett halastavak nem a Csele mentén, hanem a Duna bal partján, vagyis a sziget felőli oldalon sorakoztak. Ennélfogva ezekbe a Csele torkolatánál nem, csak a szigeti oldalon fulladhatott volna a király.

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: II. Lajos halálának helye. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 98-100.

Kanyarodjunk vissza a mohácsi Duna-ág méretének a kérdéséhez. A mohácsi csatával kapcsolatos vizsgálataink szempontjából az a fő kérdés, hogy miképpen viszonyultak egymáshoz a kora újkorban a Duna ágai a Mohácsi-sziget két oldalán? Valóban lehet ehhez kapcsolódó kérdés a szerzőpáros részéről, hogy a két ág egymáshoz való viszonya mikor is cserélődött fel, csak ez a mohácsi csata szempontjából teljesen indifferens. B. Szabó és Máté úgy fogalmaz, mintha mi magunk úgy vélnénk, hogy a folyamat egyik pillanatról a másikra játszódott le a 17–18. század fordulóján. Ahogy fogalmaztak, a mederfejlődés időbeli tendenciáit teljesen figyelmen kívül hagytuk. Csakhogy magunk szó szerint a következőt írtuk: „Összességében a Duna fő víztömegének 17–18. századra tehető, nyugati ágba való áthelyeződése eredményezte a mai szélesebb mohácsi ág kialakulását és a keleti ág vízhozamának lecsökkenését.”

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: Az 1526. évi mohácsi csata helyszíneinek földrajzi jellemzői. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. p. 118.

Nézzük azért meg ennek a bizonyítékait is. Brodarics 1528-ban ebben a kérdésben így foglalt állást: „A Duna valamivel Bátaszék fölött két mederbe oszlik: a nagyobbik meder Túlsó-Magyarországot hasítja, sík mezei területet, a kisebbik Bátaszéket és Mohácsot mossa, majd mindkét ág Mohács alatt összeömlik, és így szigetet alkot.” Vagyis a kancellár szerint a nyugati ág volt a kisebb, míg a keleti ág a nagyobb. A kérdés tehát az, hogy ez meddig állt fenn? Faludi Gábor és Nebojszki László Mohácsi-szigetről írt tanulmánya áttekinti a kérdést, amelyet itt most csak néhány további adattal támogatunk meg:

  • egy 1695 körül, ismeretlen szerző által készített, Karlsruhéban őrzött térképen a keleti Duna-ág, vagyis a Baracskai-Duna a főág, miközben a mohácsi meder keskenyebb;
  • Luigi Ferdinando Marsigli 1696. évi munkáján, a sziget északi részén, ahol a két Duna szétágazik, jól látszik, hogy a Baracskai-Duna a főág;
  • nagyon jól érzékelhetően a nyugati ág a keskenyebb egy 1700-ban, a Siklósi uradalomról készített térképen;
  • egy Mikoviny Sámuelnek tulajdonított, 1720–1725 közé datált térképen is a keleti ág sokkal szélesebb a nyugati ágnál;
  • Karpe Mihály 1764. évi Bács-Bodrog vármegyéről készített térképén a keleti ág vastagabb a nyugati ágnál;
  • Müller Ignác 1769. évi Magyarország térképén még mindig a Mohácsi-Duna a keskenyebb, és a Baracskai-Duna a szélesebb;
  • az Első katonai felmérés 1783-as szelvényén már megfigyelhető, hogy egyes szakaszokon a keleti, míg egyes részeken a nyugati ág a szélesebb.
  • Az első térképlap, amin már biztosan a nyugati a főág, az az 1801-ben Pávai Sámuel K. által készített ábrázolás.

A 18. század végére, 19. század legelejére dokumentáltan látható legfontosabb változás tehát, hogy a nyugati meder vált a főággá, míg a Bezdánnál a főmederbe torkolló Baracskai-Duna lett a kisebbik ág.

miko

A Mohácsi-sziget és környéke egy Mikoviny Sámuelnek tulajdonított térképi ábrázoláson (1720–1725 k.)

Forrás: Pap Norbert – Kitanics Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor – Polgár Balázs (2019): Sátorhely vagy Majs? A mohácsi csata centrumtérségének lokalizálása. Történelmi Szemle 61 évf. 2. sz. pp. 209–246.

mller

A Duna-ágak a Mohácsi-szigetnél Müller Ignác térképén (1769)

Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/409/view/?pg=7&bbox=1498%2C-2182%2C4541%2C-515

Pvai

A Duna-ágak a Mohácsi-szigetnél Pávai Sámuel K. térképén (1801)

Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/987/view/?bbox=-103%2C-3737%2C2412%2C-2667

A csatatértől távolodva a menekülők, köztük a király és csapata is menekülés közben a Duna legnyugatibb, tehát a mohácsi ágához juthatott ki. Kétségtelen, hogy szemben a mai állapottal, ez egy mellékág volt, ami egyezik a király haláláról szóló beszámolók azon állításával, hogy a Duna egy mellék-, illetve kis ágába fulladt bele. A mohácsi Duna a maihoz képest jóval sekélyebb és keskenyebb volt, a mi vizsgálataink szempontjából ez a lényegi kérdés.

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: II. Lajos halálának helye. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 73-110.

Ebből a helyzetből több minket érintő további kérdés és következtetés is adódik, hiszen a csata idején felmerül a kérdés, hogy miképpen lehetett hajózni Mohácsnál, az ágon való átkelésre vonatkozóan milyen támpontjaink vannak, továbbá, hogy ez a nyugati mellékág milyen széles lehetett?

Hajózhatóság. A mohácsi csatáról szóló tudományos vita egyik lényeges pontja a hajózhatóságról szól. Arról, hogy a Duna két ága közül melyiknek mi volt a szerepe a hajózásban a kérdéses korszakban, egy 1733-as forrás is tanúskodik (Mohács mezőváros kapcsán említik):  "Területe, amely az ott elfolyó Kis-Duna mellett fekszik, teljesen sík. Helyenkint ligetek és csalitosok tarkítják. E terület hossza, rendes lólépéssel mérve 1 óra 50 perc, szélessége 1 órára terjed ki. S bár a hely a Duna partján fekszik, migis csekély a kereskedelem és a termények étékesítése, mivel a lefelé úszó hajók ide csak ritkán jönnek, hanem inkább a mohácsi sziget másik oldalán, a Nagy-Dunán járnak.”

Lásd: Fricsy Ádám (1979): A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása 1733-ban. In. Szita László (szerk.): Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978, Pécs, pp. 169.

Ez a leírás alátámasztja azt a feltételezésünket, hogy a mohácsi Duna kevéssé volt alkalmas a hajózásra (teherhajók számára), feltehetőleg azért, mert sekély és zátonyos volt. A forrás újabb adalék arra, hogy még 1733-ban is a mohácsi volt a „kis”, míg a baracskai a „nagy” Duna. A hajózás majd csak a század végére terelődött át az új főágba.

Az, hogy milyen széles lehetett a 16–17. századi Mohácsi-Duna, már jóval komplikáltabb kérdés, amelyre terepi vizsgálatok, mérések híján egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni, csak közelítő becsléseink vannak róla. Ezért szakmai becslésként átlagosan 50 méter szélesnek határoztuk meg. Ha lesznek mérések révén adataink, akkor majd korrigáljuk ezt az adatot, ha szükséges. Alátámasztásul több támpont is adódik:

Láthatjuk, hogy az elmúlt 200 évben a meder kiszélesedése rendkívül jelentős volt. A kérdés, amire egyelőre nincs egzakt felelet, úgy hangzik, hogy az 1526 és 1808 között eltelt 280 évben vajon hogyan alakult a mohácsi-Duna mederszélessége? Erre jelenleg senki sem tud pontos választ adni. A folyómeder bővülésének üteme ugyanakkor arra utal, hogy a nyugati Duna-meder nagyságrendekkel volt sekélyebb és keskenyebb, mint napjainkban.

email

Impresszum

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Lábléc Logo

15. „Papék egy tévesen lokalizált vízág rosszul ’mért’ szélességét alapul véve, a mederfejlődés időbeli tendenciáit és hajózási viszonyait figyelmen kívül hagyva állítják: a király nem ott halt meg, ahol eddig gondoltuk, és voltaképpen minden eddigi kutatás tévúton járt az igazság megismerésében.”

A felvetést lásd: B. Szabó János – Máté Gábor (2020): Észrevételek a történeti források interpretációs lehetőségeiről és az interpretáció határairól a mohácsi csatamező új földrajzi kutatása kapcsán. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 189–201.

_ . _

Válasz:

Mederfejlődés: B. Szabó János és Máté Gábor arra gondol, hogy esetleg tévesen határoztuk meg a mohácsi Duna-ág 16. századi szélességét (átlagosan 50 méter), és rosszul adatoltuk azt a kezdeti időpontot, amikor is a baracskai Duna-ág egyre inkább vizét veszítette, miközben a mohácsi Duna-ágba egyre több víz került.

Ezeknek az általunk megadott adatoknak a megkérdőjelezése semmit sem változtat kutatócsoportunk II. Lajos halálával kapcsolatos koncepcióján, annak alapvetésén, ami a következő tényeken, pilléreken nyugszik:

  • az elsődleges források a király halálának kapcsán a Duna kis- vagy mellékágáról beszélnek;
  • a király menekülés közben evidens módon először a nyugati, mohácsi Duna-ágat kellett elérje;
  • a mohácsi Duna-ág a csata idején jelentősen kisebb (keskenyebb, sekélyebb) volt a főágnál, vagyis a baracskai Duna-ágnál;
  • a király a megáradt mohácsi Duna-ágon való átkelés után, már a túlsó parton, vagyis a szigeti oldalon egy iszappal feltöltött mélyedésben lelte halálát;
  • a Csele-patak normál körülmények között egyáltalán nem képez akadályt egy lovas számára, úsztatni sem kell benne. Extrém méretű felduzzadása csak villámárvíz esetén elképzelhető, ekkor viszont lehetetlen rajta átkelni, átúsztatni;
  • a Csele-patak medre, mint a király halálának helye 1590-ben kerül először említésre, és csak a 17. század közepétől válik általánossá a hangsúlyozása.

A király halálának körülményeit vizsgálva egyáltalán nem mellékes, hogy azzal kapcsolatban mi is B. Szabó János koncepciója. B. Szabó ugyanis a 16. század viszonylatában „állítólagos keskeny Duna-ágról” ír, a mohácsi Duna-ágat a csata idején ugyanis jelentős méretűnek gondolja, amely fegyveres lovasok számára leküzdhetetlen akadály lehetett. Az ág méretének meghatározásához véleménye szerint támpontot adhat, hogy azon nagy, nehéz hajók is közlekedhettek.

Lásd: B. Szabó János (2019): Pap Norbert pécsi földrajzos kutatócsoportjának a mohácsi csatával kapcsolatos "felfedezései" hadtörténész szemmel. Hadtörténelmi Közlemények 132 évf. 4. sz. 950-951.

A király halálának helyét maga egyébiránt a Duna jobb partjára, mégpedig a középkori Csele birtokon fekvő kilenc halastóhoz tette. Úgy vélte, ezek egyikébe fulladhatott bele a király.

Lásd: B. Szabó János (2019): II. Lajos halálának helyszíne: táj és orális hagyomány.  Hadtörténelmi Közlemények 132. évf. 2. sz. pp. 443-453.

Erről a koncepcióról kutatócsoportunk részben természetföldrajzi okok, illetve a középkori források információi alapján bebizonyította, hogy téves, ráadásul az említett halastavak nem a Csele mentén, hanem a Duna bal partján, vagyis a sziget felőli oldalon sorakoztak. Ennélfogva ezekbe a Csele torkolatánál nem, csak a szigeti oldalon fulladhatott volna a király.

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: II. Lajos halálának helye. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 98-100.

Kanyarodjunk vissza a mohácsi Duna-ág méretének a kérdéséhez. A mohácsi csatával kapcsolatos vizsgálataink szempontjából az a fő kérdés, hogy miképpen viszonyultak egymáshoz a kora újkorban a Duna ágai a Mohácsi-sziget két oldalán? Valóban lehet ehhez kapcsolódó kérdés a szerzőpáros részéről, hogy a két ág egymáshoz való viszonya mikor is cserélődött fel, csak ez a mohácsi csata szempontjából teljesen indifferens. B. Szabó és Máté úgy fogalmaz, mintha mi magunk úgy vélnénk, hogy a folyamat egyik pillanatról a másikra játszódott le a 17–18. század fordulóján. Ahogy fogalmaztak, a mederfejlődés időbeli tendenciáit teljesen figyelmen kívül hagytuk. Csakhogy magunk szó szerint a következőt írtuk: „Összességében a Duna fő víztömegének 17–18. századra tehető, nyugati ágba való áthelyeződése eredményezte a mai szélesebb mohácsi ág kialakulását és a keleti ág vízhozamának lecsökkenését.”

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: Az 1526. évi mohácsi csata helyszíneinek földrajzi jellemzői. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. p. 118.

Nézzük azért meg ennek a bizonyítékait is. Brodarics 1528-ban ebben a kérdésben így foglalt állást: „A Duna valamivel Bátaszék fölött két mederbe oszlik: a nagyobbik meder Túlsó-Magyarországot hasítja, sík mezei területet, a kisebbik Bátaszéket és Mohácsot mossa, majd mindkét ág Mohács alatt összeömlik, és így szigetet alkot.” Vagyis a kancellár szerint a nyugati ág volt a kisebb, míg a keleti ág a nagyobb. A kérdés tehát az, hogy ez meddig állt fenn? Faludi Gábor és Nebojszki László Mohácsi-szigetről írt tanulmánya áttekinti a kérdést, amelyet itt most csak néhány további adattal támogatunk meg:

  • egy 1695 körül, ismeretlen szerző által készített, Karlsruhéban őrzött térképen a keleti Duna-ág, vagyis a Baracskai-Duna a főág, miközben a mohácsi meder keskenyebb;
  • Luigi Ferdinando Marsigli 1696. évi munkáján, a sziget északi részén, ahol a két Duna szétágazik, jól látszik, hogy a Baracskai-Duna a főág;
  • nagyon jól érzékelhetően a nyugati ág a keskenyebb egy 1700-ban, a Siklósi uradalomról készített térképen;
  • egy Mikoviny Sámuelnek tulajdonított, 1720–1725 közé datált térképen is a keleti ág sokkal szélesebb a nyugati ágnál;
  • Karpe Mihály 1764. évi Bács-Bodrog vármegyéről készített térképén a keleti ág vastagabb a nyugati ágnál;
  • Müller Ignác 1769. évi Magyarország térképén még mindig a Mohácsi-Duna a keskenyebb, és a Baracskai-Duna a szélesebb;
  • az Első katonai felmérés 1783-as szelvényén már megfigyelhető, hogy egyes szakaszokon a keleti, míg egyes részeken a nyugati ág a szélesebb.
  • Az első térképlap, amin már biztosan a nyugati a főág, az az 1801-ben Pávai Sámuel K. által készített ábrázolás.

A 18. század végére, 19. század legelejére dokumentáltan látható legfontosabb változás tehát, hogy a nyugati meder vált a főággá, míg a Bezdánnál a főmederbe torkolló Baracskai-Duna lett a kisebbik ág.

miko

A Mohácsi-sziget és környéke egy Mikoviny Sámuelnek tulajdonított térképi ábrázoláson (1720–1725 k.)

Forrás: Pap Norbert – Kitanics Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor – Polgár Balázs (2019): Sátorhely vagy Majs? A mohácsi csata centrumtérségének lokalizálása. Történelmi Szemle 61 évf. 2. sz. pp. 209–246.

mller

A Duna-ágak a Mohácsi-szigetnél Müller Ignác térképén (1769)

Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/409/view/?pg=7&bbox=1498%2C-2182%2C4541%2C-515

Pvai

A Duna-ágak a Mohácsi-szigetnél Pávai Sámuel K. térképén (1801)

Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/987/view/?bbox=-103%2C-3737%2C2412%2C-2667

A csatatértől távolodva a menekülők, köztük a király és csapata is menekülés közben a Duna legnyugatibb, tehát a mohácsi ágához juthatott ki. Kétségtelen, hogy szemben a mai állapottal, ez egy mellékág volt, ami egyezik a király haláláról szóló beszámolók azon állításával, hogy a Duna egy mellék-, illetve kis ágába fulladt bele. A mohácsi Duna a maihoz képest jóval sekélyebb és keskenyebb volt, a mi vizsgálataink szempontjából ez a lényegi kérdés.

Lásd: Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: II. Lajos halálának helye. Történelmi Szemle LXII. évf. 1. sz. pp. 73-110.

Ebből a helyzetből több minket érintő további kérdés és következtetés is adódik, hiszen a csata idején felmerül a kérdés, hogy miképpen lehetett hajózni Mohácsnál, az ágon való átkelésre vonatkozóan milyen támpontjaink vannak, továbbá, hogy ez a nyugati mellékág milyen széles lehetett?

Hajózhatóság. A mohácsi csatáról szóló tudományos vita egyik lényeges pontja a hajózhatóságról szól. Arról, hogy a Duna két ága közül melyiknek mi volt a szerepe a hajózásban a kérdéses korszakban, egy 1733-as forrás is tanúskodik (Mohács mezőváros kapcsán említik):  "Területe, amely az ott elfolyó Kis-Duna mellett fekszik, teljesen sík. Helyenkint ligetek és csalitosok tarkítják. E terület hossza, rendes lólépéssel mérve 1 óra 50 perc, szélessége 1 órára terjed ki. S bár a hely a Duna partján fekszik, migis csekély a kereskedelem és a termények étékesítése, mivel a lefelé úszó hajók ide csak ritkán jönnek, hanem inkább a mohácsi sziget másik oldalán, a Nagy-Dunán járnak.”

Lásd: Fricsy Ádám (1979): A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása 1733-ban. In. Szita László (szerk.): Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978, Pécs, pp. 169.

Ez a leírás alátámasztja azt a feltételezésünket, hogy a mohácsi Duna kevéssé volt alkalmas a hajózásra (teherhajók számára), feltehetőleg azért, mert sekély és zátonyos volt. A forrás újabb adalék arra, hogy még 1733-ban is a mohácsi volt a „kis”, míg a baracskai a „nagy” Duna. A hajózás majd csak a század végére terelődött át az új főágba.

Az, hogy milyen széles lehetett a 16–17. századi Mohácsi-Duna, már jóval komplikáltabb kérdés, amelyre terepi vizsgálatok, mérések híján egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni, csak közelítő becsléseink vannak róla. Ezért szakmai becslésként átlagosan 50 méter szélesnek határoztuk meg. Ha lesznek mérések révén adataink, akkor majd korrigáljuk ezt az adatot, ha szükséges. Alátámasztásul több támpont is adódik:

Láthatjuk, hogy az elmúlt 200 évben a meder kiszélesedése rendkívül jelentős volt. A kérdés, amire egyelőre nincs egzakt felelet, úgy hangzik, hogy az 1526 és 1808 között eltelt 280 évben vajon hogyan alakult a mohácsi-Duna mederszélessége? Erre jelenleg senki sem tud pontos választ adni. A folyómeder bővülésének üteme ugyanakkor arra utal, hogy a nyugati Duna-meder nagyságrendekkel volt sekélyebb és keskenyebb, mint napjainkban.

Mohácsvita.hu

PannonCastrum Kft.
Minden jog fenntartva

Impresszum

email